lunedì 28 novembre 2011

Tonhalas háromszögek

A héten rohanok, úgyhogy csak ötleteket és néhány gyorsan elkészíthtető vagy hosszadalmas előkészítési munkálatokat nem igénylő ételt hozok.
Készüljetek, mert jövő héten fejest ugrunk a tengerbe. Nyakunkon a karácsony, itt az ideje, hogy a halászlé és a rántott ponty MELLETT más halételeket is kipróbáljunk!
Az alábbi háromszögek a sajtos rúd maradék tésztájából készültek. Olajos tonhalkonzervet bontottam hozzá (üvegeset), amikor a háromszögek kisültek, taggiai olajbogyót szúrtam a tetejükre, és egy pugliai uborkából (carosello) kevertem egy gyors fokhagymás-joghurtos uborkasalátát.
Majd legközelebb el ne felejtsek szólni magamnak, hogy mielőtt az uborkát lereszelném, a magjait szedjem ki!
A vajas-sajtos tésztához inkább illett volna a lazac, de most épp nem volt a kamrában. x-) Makrélával vagy csíkos fésűkagylóval is tennék egy kísérletet.
A nyers halat csak az utolsó 2-3 percre raktam a háromszögek tetejére, egy pici olívaolaj, só és frissen őrölt feketebors társaságában.
Tudom, az uborka nem épp szezonális, ne is vegyetek ilyenkor uborkát, én sem szoktam, most csak azért mertem megvenni, mert azt mondta a pugliai árus, hogy nála még a "szabadban" termett (khm). Helyette, ha már úgyis ötletekről volt szó az elején, linkelek ide néhány kencét, mártogatóst, amibe tunkolhatjuk a halas háromszögeket.
Fehérbab püré (mángold nélkül) de a tárkonyecetet és egy kevés olívaolajat azért csorgassuk csak a babpüré tetejére
Kapros-tormás krémsajt

5 commenti:

Selectfood ha detto...

Ez jó!
Nálunk is tontal volt tegnap. :)
Caprival, nyárson.

Vica ha detto...

Az uborkáról csak annyit hogy nekem meg a kutya nem hinné el hogy a folyton termő epremen 2 szem még erőlködik hogy beérjen.Le is fogom fotótni mert számomra is hihetetlen.

Gabah ha detto...

Selectfood, örülök, hogy tetszik. A tonhallal általában nem lehet nagyot hibázni. Fontos azonban, hogy ismerjük a fajt, tudjuk, honnan jött, milyen körülmények között élt, hogy halászták...szóval csak igazolt eredetű halat vásároljunk.
Vicuska, az idén megbolondult a természet! Mi is november 10-én ettük meg az idén az utolsó paradicsomunkat, nemrég egy japán liliomfát láttam kivirítva :-O Szóval igazad van, az idén nem lehet tudni...
Persze, annak ellenére, hogy beérnek még zöldségek, gyümölcsük, az ízük már közel borzasztó, hiszen hiányzik maga a meleg.

Mamma ha detto...

Gaba, honnan gondolom, hogy az utóbbi időben a képeid annyira, de annyira szépek :)) Mutatósak, izgalmasak, az ember elsőre el is felejti a receptet nézegetni :))

A kencelistát köszönöm, valahol már összeállítottál egy ilyet, majd nézem a cimkét.

Gabah ha detto...

Mamma, valószínűleg onnan, hogy az utóbbi időben sokat próbálkoztam a fotózással. Kicipeltem, becipeltem az ételt, körítettem, átpakoltam, tettem mellé ezt-azt. Nem mondom, hogy nem tetszik az eredmény, lehet, hogy ha sokat foglalkoznék vele, menne a dolog, de ez egy baromi időigényes munka, ehhez nekem sem türelmem, sem időm nincs. Arról nem is beszélve, hogy ezek az ételek a mindennapi ételeink, szóval ha fotózással csak 10 percet töltök el, a legtöbb étel tönkremegy, szóval kissé ellentmondásos helyzetbe kerülök pont azzal, ami a blognak egy nagyon fontos elemét képviseli. Őszintén szólva nem tudom, hogyan tovább, úgy látom, hogy a magyar olvasóknak sokat számít a kép minősége, milyensége. Az olasz blogokon ez különösebben nem számít. Nem attól lesz népszerű egy blog, hogy szép képek, hanem mert jó receptek vannak benne. Na, jól elfilozofáltam itt ma reggel...
Egyébként sokmindent tanultam az alatt az idő alatt, amíg Reni itt volt, szóval ha jobbak a képek, az az ő érdeme is.
Konkrét kencelista nem volt, de a tavalyi év végi receptek között volt valami szilveszteri ajánló, azt hiszem, ott van több minden is. Majd mindjárt előszedem, lassan úgyis aktuális lesz.