Pániktészta
Van úgy, hogy az ember mindenféle bürokratikus okok miatt sorbanállásra kényszerül, aztán amikor nagy nehezen sorra kerül, kiderül, hogy teljesen fölösleges volt minden igyekezete. Őrülten rohan haza, mert ugye a férj ebédidejét igen szűkösre szabták. Beront a házba, (kabát még rajta), előkeresi a tésztafőző edényt, víz bele, tűzhely bekapcsol, kabát ledob és míg megteríti az asztalt abban bízik, hogy valami majd csak pottyan az égből a tésztára. De nem. Nem pottyan semmi. (Közben azon kesereg, hogy a héten már eljátszotta a jokereket, mint pl. az "aglio-olio-peperoncino"-t, vagy a mélyhűtőben kétszemélyes adagokban csücsülő nyári pestot. Ezek után már nincs bőr a képén egy "pasta in bianco"-t a férje elé tenni. Nincs mese, valamit alkotni kell!
A víz már forr, a férj belép az ajtón, s míg kezet mos, történetünk alanya kiválaszt egy hosszabb főzési időt igénylő tésztát -jelen esetben pennét- néhány perc haladékot adva ezzel is saját magának. A részletekre most nem ad: belezúdít egy fél marék nagyszemű sót a vízbe a tésztával együtt, őrülten rohan a hűtőszekrényhez...és áll tanácstalanul.
Elmereng a reggel vett kacsacombon, megcsodálja az alsó fiókban a sárgarépákat, a hétvégi desszerthez szánt datolyaszilvát, amik már annyira érettek voltak, hogy muszáj volt hűtőbe tenni őket... Meglát egy darabka gorgonzolát, de kevésnek találja még egy főre is. Megy sorba: radicchio, egy szép nagy darab Grana, virsli (ez meg hogy kerül ide???), tojás, 2 kocka élesztő, gyümölcsjoghurt (neki ez is épp elég lenne)...és az utolsó pillanatban kipattan az isteni szikra! Mit kipattan, ott ülnek egymás alatt: a felső polcon egy üvegben néhány szem fekete olívabogyó, alatta a sajtos polcon egy megkezdett, friss, krémes robiola, a harmadikon pedig 2 paradicsom - Picadilly, yesss!.
Egy perc sem telik bele, a pardicsom és a bogyók már apróra vágva, a robiolával a tetejükön epekedve várják a tollhegyeket. Tészta leszűr, robiolás-paradicsomos-fekete olajbogyós halomra ráplaccsint, rá borsot teker, összekever, és mialatt a szósz édesen körülöleli a tésztát, belép a férj is.
Történetünk alanya boldogan kiáltja "Kéééééééész!".
A férj: "Hűűű, már nagyon éhes vagyok!"
A feleség: "Türelem, drágám, tudod, előbb fotózunk!" ;-)
6 commenti:
:):):)
;-)
Na ezért imádom az olasz konyhát!
Öööööö, igen, ezt a mondatot én is ide akartam biggyeszteni ;-)
Ez egészen hasonló, mint az én libás sztorim!!:-)))
A végén azt a csattanót vártam csak, hogy drágám, már egy fél órája várok rád!!:-)))
:-))) Gondoltam ám rád, Mamma! Ott a hűtőkémleléses résznél :-)))
Ilyenek ezek a férfiak, na! ;-)
Posta un commento