martedì 23 settembre 2008

Két férfi a konyhámban - 3. rész

Linguine allo scoglio

Hozzávalók:
  • 320 g linguine
  • 500 g kékkagyló
  • 500 g vénuszkagyló
  • citromlé
  • 12 királyrák
  • 150 g hámozott, darabolt paradicsom
  • 150 g koktélparadicsom
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • száraz fehérbor
  • 3 gerezd fokhagyma
  • extra szűz olívaolaj
  • csípőspaprika
  • petrezselyemzöld
  • só (általában nem szükséges, mert már a tenger gyümölcsei is elég sósak)

A főzés elkezdése előtt néhány órával a kétfajta kagylót rakjuk külön-külön egy-egy tálba, szórjuk meg nagyszemű sóval, és csöpögtessünk rá egy kevés citromlevet. Ez azért szükséges, hogy a kagylók kitisztuljanak. A vizet legalább háromszor cseréljük le, ügyelve arra, hogy a tál alján lerakódott homokot mindenképp távolítsuk el. (Én a három vízcsere előtt/közben/után néhányszor folyóvízben is át szoktam mosni az egészet.) Mindezek után a kékkagylót az itt leírt módon tisztítsuk meg.
Egy nagy serpenyőben hevítsünk fel egy kevés olajat, pirítsunk meg rajta 2 cikk nagyon apróra vágott (vagy fokhagymanyomón áttört) fokhagymát, majd adjuk hozzá a kékkagylót, locsoljuk meg egy kevés száraz fehérborral, és fedő alatt pároljuk mindaddig, míg a kagylók ki nem nyílnak. (Amelyik nem nyílik ki, ki kell dobni!) Ugyanezzel az eljárással készítsük elő a vénuszkagylót is, majd mindkettőt tartsuk melegen – ja, és eszegessünk belőle nyugodtan ;-) A megmaradt levet szűrjük le és tegyük félre.
Egy másik serpenyőben egy kevés olajon dinsztejük meg az apróra vágott hagymát és a fokhagymát. Adjuk hozzá a levet, amiben a kagylók kinyíltak, a hámozott, darabolt paradicsomot, a félbe vágott koktélparadicsomot és a csípőspaprikát majd nagy lángon főzzük néhány percig.
A királyrák hasát a fejétől a farkáig egy éles késsel vágjuk be 1-2 mm mélyen, majd vigyázva, hogy el ne törjenek rakjuk bele egyenként a paradicsomszószba. Szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemzölddel, fedjük le, és kis lángon főzzük kb. 5-7 percig. Ezután nem marad más hátra, mint hozzáadni az addig melegen tartott kagylókat és az egészet nagyon óvatosan összekeverni.
Közben a tésztát sós vízben kifőzzük, „al dente” leszűrjük. Tálalhatjuk a szósszal összekeverve is, de tapasztalataink szerint célszerűbb először a tésztát előmelegített tányérokra szedni és aztán rárakni a paradicsomos tenger gyümölcseit.


Linguine allo scoglio

Ingredienti:
  • 320 g di linguine
  • 500 g di cozze
  • 500 g di vongole veraci
  • succo di limone
  • 12 scampi
  • 150 g di pomodori pelati in pezzetti
  • 150 g di pomodorini ciliegia
  • 1 piccola cipolla
  • vino bianco
  • 3 spicchi di aglio
  • olio di oliva extra vergine
  • peperoncino
  • prezzemolo
  • sale (se é necessario)
  1. Qualche ora prima di iniziare di preparare il piatto mettete le cozze e le vongole in una bacinella, aggiungete un po’ di sale grosso, qualche goccia di succo di limone e copritele con acqua. Ripetete l’operazione almeno tre volte cambiando ogni volta l’acqua e rimuovendo accuratamente la sabbia che si deposita sul fondo della bacinella.
  2. Schiacciate due spicchi di aglio, fateli soffriggere leggermente in un tegame con qualche cucchiaio d’olio, poneteci le cozze precedentemente pulite e bagnate con il vino. Quando le cozze saranno aperte, rimuovetele dalla padella, filtrate il liquido di cottura e ripetete l’operazione con le vongole.
  3. In un'altra padella rosolate la cipolla tritata finemente con uno spicchio d’aglio schiacciato. Aggiungete i pelati, i pomodorini tagliati a metà, il peperoncino e l’acqua di cottura delle cozze e vongole. Fate cucinare a fiamma viva per qualche istante.
  4. Praticate un’incisione profonda di circa 1-2 mm sulla parte inferiore degli scampi (dalla testa fino alla fine della coda), aggiungeteli al sugo e spolverate con una manciata di prezzemolo tritato. Abbassate la fiamma e fateli cucinare per 5-7 minuti. Infine unite anche le cozze, le vongole, e mescolate tutto facendo attenzione di non rovinare gli scampi.
  5. Scolate la pasta al dente, conditela con il sugo, trasferitela su piatti da portata caldi, e servite subito.

Nessun commento: