Nemrég elgondolkodtam azon, hogy miért nem írok tésztarecepteket. Miért is? Mert annyira hozzászoktam már, hogy szinte minden napra jut egy, hogy eszembe sem jutott, az, hogy ez másnak problémát jelenthet. (Vakvarjú szindróma.) Legutóbb, mikor otthon voltunk egyik barátnőm tágra nyílt szemekkel hallgatta, amikor arról meséltem, hogy mi hetente kb. hétszer eszünk tésztát. Nem a mennyiségen/gyakoriságon lepődött meg, hanem inkább azon, hogy hogy lehet annyiféle szószt készíteni. Pedig azt gondoltam, hogy ez a világ legegyszerűbb dolga! Csupán fantázia kérdése, na meg persze a hangulaté. Őszintén szólva, általában csak valami egyszerűt találok ki, kifinomultabb, időigényes elkészítést kívánó tésztaételek, csak különleges alkalmakkor, ünnepekkor kerülnek az asztalra, úgy, mint ahogyan az általam gyúrt tészta is. ( Ja, és az esetek 90%-ában nem tervezek előre. Kinyitom a hűtőt, és annak alapján kezdek neki a főzésnek, amit éppen találok benne.)
Azt ötlöttem ki, tehát, hogy leírom ide az általam elkészített tészták receptjét, hátha valakinek hasznos lesz. Nem ígérek minden napra egy tésztát, de azért igyekezni fogok...
Kapribogyós-tonhalas tészta
- Gomiti rigati con tonno e capperi
Hozzávalók:
- 400 g durumtészta (lehetőleg lyukas)
- 400 g hámozott paradicsom
- 2 doboz tonhalkoznerv olívaolajban (van amikor az egyiket olaj nélkülivel helyettesítem)
- 16 db zöld olívabogyó
- 1,5 ek. kapribogyó
- egy csokor petrezselyemzöld
- 3 ek. extra szűz olívaolaj
- 2 gerezd fokhagyma
- só, bors
- csípőspaprika
Az olívaolajon pirítsuk meg a lereszelt fokhagymát, adjuk hozzá a hámozott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, dobjunk bele egy kis darab csípőspaprikát, majd közepes lángon sűrítsük be a szószunkat. Ezalatt a tonhalkonzervről csöpögtessük le a fölösleges olajat, az olívabogyót vágjuk négyfelé, a capribogyót és a petrezselyemzöldet egészen apróra, majd amikor a paradicsom elérte a kívánt sűrűséget, tegyük bele a maradék hozzávalókat, és főzzük együtt még kb. 5 percig. Közben a tésztát lobogó sós vízbe dobjuk, "al dente" leszűrjük, összekeverjük a szósszal, és azonnal tálaljuk. (Emberemnek mániája a sajt. Mindenre rak! A halas tésztára is, pedig szerintem oda nem való..no, való, nem való, mindegy, ízlések és pofonok különbözőek.)
6 commenti:
Támogatom a kezdeményezést!:-)
Hasznos lesz, afelől nincs kétségem:-)
Én is gyakran hűtő és "vérmérséklet" alapján főzök pastát, látom, nem vagyok egyedül!
Ciao Mamma!
Jaj, úgy örülök, hogy együtt örülünk! :-) Lehet, hogy az egész megérne egy nagy tésztablogot is...
Pastát szerintem - talán a nagy klasszikusokat leszámítva - így szép kreálni, ahogy Te írtad: hűtő, és "vérmérséklet alapján". És főleg maradékból! Nem is gondoltam volna néhány évvel ezelőtt, hogy nagyon sok olasz háziasszony 7 tésztából legalább hármat maradékokból rak össze. x)
Ha van valami ötlet, javaslat, várom továbbra is sok szeretettel. :-)
Jó ötlet ez a tésztasorozat, szerintem sokan nem is hiszik, hogy egyszerű dolgokból is milyen klassz szószok jöhetnek ki és nem csak klasszikusokban, vagy szabályokban lehet gondolkodni:-)
Nagyon kiváncsi vagyok a Te kreatív ötleteidre is!:-))
Eddig én sem akartam az egyszerű pastákat feltenni, de szerintem elkezdem...
És igen, már én is gondoltam egy pastablogra!:-)))
Ó, Mamma, én nem vagyok ám valami nagy kreatív típus...
Az viszont eszembe jutott, hogy azt mondta egyszer az emberem, amikor sokszor halotta, hogy azt ejtettem ki a számon, hogy "hát ez evidens", hogy ne gondoljam, hogy az, ami esetleg számomra egyértelmű, tiszta és világos, az másnak is az! És ekkor kattant be, hogy én sem egyik napról a másikra kezdtem el napi majdnem kétszer pastát gyártani. Én lennék a legboldogabb, ha sikerülne megismertetni, és főleg megszerettetni az magyarokkal ezeket az egyszerű ételeket.
Azt hiszem igaz az, hogy a kevesebb, több, vagy inkább az egyszerűbb, több. Úgy is mondhatnám: "nem kell mindig avokádó". Nem tagadom, szeretek én is kísérletezgetni, új dolgokat kipróbálni, de az ember nem vágyik minden nap valami furcsaságra. Ezért részesítem előnyben az egyszerű, kéz alatt lévő hozzávalókból elkészíthető dolgokat.
No, már megint szószátyárkodok... Csak annyit akartam mondani, hogy szerintem beszélhetünk arról a tésztablogról ;-)
Ezt szépen megmondtad, Gabbah:-))
Szerintem sem a különleges dolgok elkészítése a nehéz, ahhoz csak el kell menni a piacra és megvenni azokat a furmányságokat - és persze megfőzni. Az igazán nehéz az egyszerű, mindennapi dolgokat variálni úgy, hogy ne legyen unalmas:-)) és még a maradékok is tűnjenek el. Az én legtöbb ismerősöm elakad a paradicsomos sugonál, beugrik a húsos ragu, vagy a carbonara, és valami tejszínes dolog.
Szóval szerintem is beszélhetnénk róla:-))
Köszönöm, Mamma! S hogy mennyire igazad van: épp tegnap beszélgettem egy magyar vendégünkkel arról, hogy mennyi tésztát eszünk. Ő is mondta, hogy nagyon "tésztás", aztán megkérdezte, hogy inkább paradicsomos vagy tejszínes tésztákat szoktam készíteni... :-)
Tehát itt a második bizonyíték arra, hohy márpedig tésztablogra szükség van! Majd ha egy kicsit előrehaladok a bejegyzésekkel, megbeszéljük a részleteket.
Apropó tészta! Tésztád! Tudod, a mascarponés. Még mindig várat magára, mert lilahagymát csak egykilós kiszerelésben árulnak, én meg vártam az alkalomraa, hogy majd darabra is kapok... Na, de majd holnap a piacon! ;-)
Posta un commento