Szakácskönyv kördés

Citromfűtől kaptam a könyves kérdést még november végén (neeeem, nem a rendes könyveset, hanem még az azelőttit, a szakácskönyveset! X-) Pirulok is rendesen! Na de meg kell azt gondolni kérem szépen, hogy a listába mit szavazokbe és mit nem.

Kezdem először is az "alap" művekkel, ami nem azért alap, mert mindenkinek illenék ismerni, hanem mert általában ezeket veszem elő először, ha keresek valamit.

- A 2006-ban a La Repubblica mellékleteként megjelent ENCICLOPEDIA DELLA CUCINA ITALIANA első 16 kötete. Fogalmam sincs, hogy a folytatás miért nincs meg! Én is csak most vettem észre, ahogy rákerestem a sorozatra, hogy még utána 11 kötet jelent meg! Igaz, a többi már nem az olasz, hanem a nemzetközi konyhát ismerteti.

- Aztán a másik "alap", ami gyakorlatilag minden olasz konyhában megtalálható, az IL CUCCHIAIO D'ARGENTO normál, úgy értem, könyv formátumban, nem az iPhone Edition -bár ez is érdekes. ;-) (A felső menüsorban a "Galleriá"-ra kattintva megmutatják nekünk, hogyan működik a dolog iPhone-on. Köszönöm, ha nem lenne meg sem kérném... A könyv, az könyv! ;-)) Ajándéknak szerintem kiváló a GUIDA GOURMET ITALIA (Mondadori. 2003). Amolyan gasztro-útikönyv, rengeteg színes képpel, receptekkel, minden egyes tartomány jellegzetes termékének bemutatásával, a könyv végén ajánlott szálloda- és étteremlistával. Aki laikusként jön Olaszországba gasztrotúrára, kiindulópontnak mindenképp javasolt!

A kedvenceim közé tartozik az ERBE-BUONE PER LA SALUTE (Giunti Demetra. 2007), amiről már korábban írtam .

és Valter Filiputti AZ ÍZEK ÚTJÁN - Gasztronómiai utazás az olasz Friuliban című könyve, amire Csapody Balázs, a Balatonszemesen található Kistücsök étterem tulajdonosa hívta fel a figyelmem nem is olyan régen. Friuli mostmár a második hazám (remélem hallják ezt a furlánok ;-) ígyhát egyértelmű volt, hogy a könyv fontos helyet foglal majd el a könyvespolcomon. (Mellesleg anyukámmal vadásztattam otthon nyolcezervalamennyi helyett kétezervalamennyiért, úgyhogy gondolom Magyarországon nem örvend túl nagy népszerűségnek :-(

Pedig megéri ám! Ajánlom mindenki szíves figyelmébe! Nem csak a könyvet, nem csak a benne szereplő éttermeket -úgy hírlik, igencsak zsebbenyúlósak- hanem magát Friulit. Csodálatos környék! Dolce Vita is írt róla itt.)

Az egyetlen gyenge pontja a könyvnek sajnos a fordítás. Találunk benne rengeteg gyönyörű szófordulatot is, itt-ott azonban döcögős, sok helyen "túl olasz" - úgy értem, a szöveg olvasása közben azonnal rekonstruálni tudom az eredeti mondatokat- néhány helyen meg csapnivaló. Elnézzük. Ugye? ;-)

Csak reménykedem abban, hogy a fordítók is ugyanolyan szeretettel gondoltak e tájra, mint az író.

No, de "ugordjunk".

Nagy csalódás volt Sapo Matteucci LA CUCINA QUANTO BASTA című szakácskönyve. (Editori Laterza. 2008) A könyv hátoldalán ez áll:

"Delizioso, irresistibile, quasi un romanzo: un prontuario di cucina quotidiana per trarsi d'impaccio da ogni emergenza gastronomica. E non solo."

Arövid ismertető második fele nem is torzít annyira: a szerző saját tapasztalatai alapján arről ír, hogy különböző élethelyzetekben mit főzzünk. Pl. egy "átkozott" vasárnap reggelt nyissunk egy Bloody Maryvel (na jó, ez még nálam is belefér ;-), de hogy az első otthoni randira előételként szívünk hölgyének tortillát szervírozzunk stracsípős, paradicsomos-kolbászos mártogatóssal...! (Hmmm, ki tudja, lehet, hogy Sig. Matteuccinak még eddig csak ilyen csípős nyelvű fiatalasszonkákkal volt dolga. :-) Az alternatívák között említi még a sajtfelfújtat is, bár illedelmesen figyelmeztet, hogy az felfújtak néha összeesnek ám!

Ami végképp kiverte a biztosítékot, az a "Barátok közt" fejezet, vagyis, amikor arról ír, hogy mit főzzünk, ha sokan vagyunk. Itt is van több változat, ezek közül a kedvencem a firenzei sült csirke (olajban sült) és a rántott hús. Javasolja, hogy töltsünk 3!!! órát együtt a barátainkkal mindannyian a rántott hús elkészítésére koncentrálva.

Na, itt megálltam, nem olvastam tovább.

Ha valaki mégis megtenné, kérem, számoljon be!

Ja, és a könyv csak azért került a polcomra, mert fóliába volt csomagolva, (ahol vettem, nem volt belőle fóliamentes példány, kibontani meg ugye nem volt merszem), én meg olyan butus voltam, hogy hittem a hátoldalon lévő étvágygerjesztő szövegnek.

Kisebb csalódás: David Ruggerio SAPORI DI CASA című szakácskönyve (Könemann. 2000), amit egy vásáron vadásztam 3 Euróért. Szép a könyv, a fotókat különösen szeretem benne. Jók a receptek is, sok érdekes információt találunk az egyes alapanyagokról, a tradícionális szicíliai konyháról, a szerző csládjáról.

Az egyetlen probléma, ami nem is probléma, csak "szúrja a szemem" (gondolom az olaszokét még jobban): a mennyiségek "cup"-ban, vagyis "tazza"-ban vannak megadva. Nem tiktok: a szerző, David Ruggerio az Egyesült Államokban élő -ott is született- olasz származású séf.

Nem szeretek általánosítani, de tízből kilenc és fél olasz már ennek a ténynek hallatán szépen visszatenné a könyvet oda, ahonnan azt levette -és azt még nem is tudják, hogy David nem beszél olaszul! ;-)

Mindent összevetve nekem a bilis mértékegységeken kívül semmi bajom a könyvvel. Azzal, hogy másoknak nem jött be, én tulajdonképpen igazán jól jártam. Ha bejött volna, biztos, hogy nem árulták volna a 3 eurós könyvekkel együtt.

A csalódások közé sorolva, de nem azért, mert nagy-nagy csalódás volt, hanem, mert jókat nevettem a benne leírt totálisan kivitelezhetetlen ötleteken: Beppe Bigazzi és Sergio Grasso LA CUCINA DEL BUONSENSO című könyve (Mondadori. 2007).

A mű -nem egészen szakácskönyv ez- nem más, mint az ellenőrzött eredetű, ill. tökéletesen egészséges alapanyagokat felhasználó konyha népszerűsítése. Ez OK. Erre törekszünk mindannyian.

DE! Túlzásnak érzem pl. amikor a szerző (valószínűleg az Eninél eltöltött évek hatására :-)))) azt írja, hogy az avokádó-, a repce-, a napraforgó-, a kukorica-, a len-, a mandula-, a dió-, a szezámmag- stb., stb. olajat (és még felsorol sok mást is) nem tekinti másnak, mint kenőolajnak, és kijelenti, hogy a használatukat kerüljük a főzés során. Az meg főleg erőltetetettnek tűnik számomra, amikor a frico hozzávalói között fagagnai lilahagyma, ribisi krumpli, és szicíliai só szerepel. Gondolom Carniában - a frico hazájában - mindenki Fagagnába rohangált lilahagymáért, Ribisbe krumpliért, meg hozatott még egy kiló sót Szicíliából.

Jó, tudom, most szemét módon viselkedtem, mert kiragadtam egy-két dolgot a könyvből, és azért összességében illenék megfigyelni azt, de úgy érzem, ha valaki épp arra akarja felhívni egy egész ország figyelmét, hogy változtatni kell a táplálkozási szokásainkon, akkor azt tegye úgy, hogy hellyel-közzel a legtöbb ember számára kivitelezhető legyen.

Beppe Bigazzival egyébként volt szerencsém személyesen is találkozni ezen kirándulás alkalmával. Becsúszott azonban egy kisebb malőr, ugyanis a délelőtt folyamán épp egy tejfeldolgozó üzemet néztünk meg, Sig. Bigazzi pedig a könyvismertető során határozottan felhívta a figyelmünket arra, hogy a tejfeldolgozó üzemekben készült sajt (bocsánat, de) úccar ahogy van, és kérte, hogy kövessük az ő példáját, és vegyünk kizárólag a hegyekben, szabad legelőn tartott állatok tejéből, helyben készített sajtot. (Szóval már a kistermelő sem jó! No comment.)

Ja, hasznosnak találom a megbízható, kiváló minőségű termékeket előállító állattenyészők, hentesek, olajütők, méhészek stb. listáját, ami a könyv végén, a függelékben található. (A "Bigazzi-követelmények" hallatán, én is bízom bennük!!!)

Azt hiszem, ennyi épp elég volt belőlem, meg a könyveimből, úgyhogy elteszem magam. Majd egyszer, valamikor írok még a többiről is...

Ááááá, csak nem tudom abbahagyni! :-) Na, jó, csak egy utolsó. Az

Il Sole 24 Ore gazdasági napilap mellékleteként szerdánként jelenik meg a LE RICETTE DEI GRANDI CHEF című sorozat. Az elsőt megvettem. A többit nem fogom megvenni.

Szerintem már mindenkinél járt a kérdés, úgyhogy nem küldöm tovább, de ha valakinek vannak még olyan szakácskönyvei, amikről nem írt, írjon bátran, én nagyon szvesen olvasom!

Mandi!