martedì 7 luglio 2009

(Majdnem) Minden napra egy tészta Nr 39

Hazaút előtt mindig kiürítem a hűtőt és leolvasztom a fagyasztót is, egyszer ugyanis míg távol voltunk, elment az áram, és anyósom csak napokkal később vette észre mi történt. Szerencsére nem túl nagy a hűtőszekreény fagyasztó része, de azért néhány kiló hús akkor a kukában végezte. :-(
Egyébként utólag rájöttem, hogy jót is teszek évente 3-4 alkalommal a Nagy Hűtőürítés Projectemmel, mert így még csak véletlenül sem maradnak „kacatok”, amiket majd csak hónapokkal később veszek észre és kénytelen-kelletlen használom fel vagy pedig egyszerűen ehetetlenné válnak és kidobom őket. Szóval fő a frissesség.
Most egy adag spenótot találtam, második fogásnak még volt a tegnapi sült húsból és a „kertünkben termett” peperonataból, kellett még egy gyors tészta, így született meg a


Tagliatelle mascarponés spenóttal

Hozzávalók:

  • 320 g tagliatelle

  • 300 g fagyasztott spenót

  • 100 g mascarpone

  • 2 gerezd fokhagyma (szeretjük ;-)

  • vaj

  • szerecsndió


  • frissen őrölt bors

  • reszelt pamezán


Az egyik gerezd fokhagymát kettévágtam, a vajon kissé megpirítottam, rádobtam a fagyasztott spenótkockákat, hozzáadtam a másik fokhagymagerezdet, amit előzőleg fokhagymanyomón áttörtem, majd nagy lángon, folyamatosan kevergetve addig főztem, amíg a spenót teljesen kiolvadt. Ekkor hozzáadtam a mascarponét, sóztam, tekertem rá egy jó adag borsot, reszeltem rá egy kevés szerecsendiót, majd további 2-3 percig főztem.
Ezalatt a tagliatellét lobogó, sós vízben kifőztem, „al dente” leszűrtem, összekevertem a mascarponés szósszal, megszórtam egy kevés reszelt parmezánnal és azonnal tálaltam.

Nessun commento: