Az a bizonyos dán vajas tészta...

Valamelyik nap épp tűrhetetlen édességvággyal küzdöttem, amikor is eszembe jutott az a Limara -féle dán vajas tészta, amit már annyian kipróbáltak, és amiről mindenki ódákat zengett. Nagy bölcsen be is kevertem a tésztát egyik délután, mondván milyen jó lesz másnap a lekváros kifliket nyammogni, addig meg ha kibírom, megveregetem a vállam. Ez az egész elgondolás tökéletesen működik. Fejben. Egyedül. A problémák akkor jönnek, amikor az ember legalább ketten van, a hormonoktól vezérelve lázasan jön-megy, fel s alá, és keres.... Sósat, édeset, néha csak homályos elképzelései vannak az ehetnéke tárgyáról, máskor egészen konkrét dolgokat kutat. Aztán persze mindig az a vége, hogy pofon vágja a lelkiismeretét, és egy darab csokoládéval vigasztalja magát.
Velem is így történt. De a Ritter a bűnös! Meg Ember, mert vett nekem egy fehércsokis-málnásat. Nem is tudom, miért kell ilyeneket gyártani! Csak hogy a terhes nők megkívánják! Mert olyan szép, meg málnás is, meg fehér is, meg joghurtos is, sőt, még pufi rizs is van benne!
No, így esett tehát, hogy a csokoládé lecsúszott, de mivel a vajas tészta is be volt már keverve, másnap azt is el kellett készíteni. Csak hogy mentsem a menthetőt (meg addigra már ugye az édesség utáni vágy is alábbhagyott ;-) úgy döntöttem, hogy készítek valami sósat is a tésztából, hiszen annyira kevés benne a cukor, hogy nagy baj nem sülhet ki belőle akkor sem, ha a töltelék nem éppen lekvár lesz. Először a körte-sajt/sajt-dió motoszkált a fejemben, aztán rájöttem, hogy se körtém, se dióm, se megfelelő sajtom nincs otthon, így maradt a hűtőmustra, amiben egy kevés kolbászon, Latterián és az előző estéről megmaradt lecsón kívül semmi izgalmas dolog nem kérette magát.

az olasz lecsós

a sajtos-kolbászos egészben kisütve

Végül ezekből gazdálkodtam. A tésztát négy részre osztottam. Mindegyik darabot kinyújtottam, az egyiket megszórtam apró kockára vágott füstölt paprikás kolbásszal és latteria sajttal, a másikon szétpacsmagoltam néhány evőkanálnyi lecsót, a harmadikra mogyorókrém került. Mindhármat feltekertem, és próbaképp a kolbászos tekercsből kb. 2-3 cm-es csigákat vágtam, s ezeket így sütöttem meg -nem egészben, mint a többi tekercset.

a sajtos-kolbászos csigákban kisütve

A negyedik adag tésztát Limara útmutatása szerint háromszögekre vágtam, mindegyikre egy-egy teáskanálnyi dráganagyikám baracklekvárját ültettem, majd pedig minden háromszögből kifliket tekercseltem, és végül az egészet kisütöttem.
(A mogyorókrémesben szerintem kicsit megszaladt a mogyorókrém. Túl édes lett az egész, így a vajas tésztával együtt már túl tömény, túl cukros, túl, túl, túl....és ráadásul nem is volt szépséges!)
Nekem a csigára vágott kolbászos ízlett a legjobban, zöldségrajongó Embernek mi más, mint a lecsós, szomszédos barátném az egész tekercses kolbászosra szvazott, Ember kollégái pedig a lekvárosra csaptak le olyan hirtelen, hogy a nekik küldött nyolcas kóstoló kb. 30 másodperc alatt elfogyott.

és az eredeti - vagyis majdnem, mert ebbe baracklekvár került - köszi nagyi!

Én pedig ezek után alaposan megveregettem a vállamat! Na nem azért, mert olyan ügyes voltam, hanem mert olyan gyorsan szétosztogattam az egészet, hogy nekem már csak egy-egy szelet maradt mind a négy verzióból, s így végül a lelkiismeretem nem ütött vissza. ;-)

A recept linkje még egyszer (mert megérdemli!): http://limarapeksege.blogspot.com/2009/05/dan-vajasteszta-friss-eperlekvarral.html