martedì 21 aprile 2009

Gyors húsvéti körkép

Az idei volt az első Húsvét, amit nem Magyarországon töltöttünk. Hmmm...mit mondjak, hiányzott minden. Hiányoztak a locsolóversek, hiányoztak a hímestojások, hiányoztak a gyerekek, akik talán még nem randa érdekből (úgy értem ingyen kaja, ingyen pia) járnak házról házra, hiányzott a készülődés varázsa... Ugyanakkor nagyon jól éreztük magunkat, és persze ismét degeszre tömtük a hasunkat. Haza is kellett jönnöm nadrágot cserélni, mert Mazsola meg a húsvéti menü nem tudtak megbarátkozni a pocakomban. :-)
No de mit is ettünk? Csak, hogy el ne felejtsük jövőre!
Készítettem két kalácsot: az egyiket a már kipróbált recept alapján, a másikat több cukorral, mazsolával barátosném kérésére -másnapra a tejeskávé mellé.

Aztán volt még főtt, füstölt sonka, füstölt kolbász (néhány nappal előtte érkezett otthonról, s hajaj, nagy volt a kísértés, hogy ne álljak neki azonnal), 10 tojásból sárgatúró, sajttekercs. Ez utóbbira majdnem ráfaragtam, mert túl friss Latteriát vettem hozzá, és nehéz volt szeleteni. A desszert kapcsán ismét nosztalgiázós hangulatban voltam, és Lajcsi szeletet készítettem randa lódafing pudingból. Végül rájöttem, hogy nem is szeretem, úgyhogy nem is sütök többé ilyen sütit. Na jó, a tésztája nem rossz, a csokoládé is finom a tetején. Lehet, hogy csak a vajas-pudlingos krémet kellene átszerkeszteni mondjuk egy epres-mascarponés krémre. Mindenesetre most hadd pihenjen egy kicsit.
Persze jött velünk a fagyigép is (ideje lenne már nevet adni neki), és gyorsan összedobtunk egy citromszorbetet is.
Ez volt az én „hozományom”.
Ezen kívül megsütöttünk nyárson egy kb. 6 kg-os malackát. Omlós, puha lett a húsa, váááá, három napig is tudtam volna belőle enni! Minden egyes falat szétolvadt a szánkban! Leírhatatlanul jó volt! Mi is volt a köret? Sütőben sült, rozmaringos krumpli.


Barátunk anyukája sütött egy isteni finom almás sütit (alul leveles tészta, rajta ricottás?-tejszínes-tojásos krém, azon pedig alma és soooook-sooook fahéj, a receptet mindenképp megszerzem majd) és ugyanez a néni hozott egy jó adag polipsalátát is. Igaz, ez utóbbi nem igazán illett se a menübe, se a Húsvéthoz, azért eeeelfogyott.


Digestivok sora után tollaslabda bajnokságot rendeztünk, és amikor már mindenki minden aznap elfogyasztott kalóriát elégetett, kezdtük elölről az egészet.

9 commenti:

Kata ha detto...

No, idejöttem hozzád Gabojszától megtekinteni a malacot. Hány kilós volt szegény pára? A mienk az szerintem túl sok, 16-18 kilósra emlékszem, ez mintha kisebbnek tűnne.. És teljesen megsült mindenhol?

citromfű ha detto...

Szia Gabah! Végre valami hír rólad! Azt az almás süti receptet feltétlen szerezd meg! Engem is érdekel.
Lajcsi szeletet lehet más krémmel is tölteni. Ha puding helyett főtt csokikrém, meg puncs krém kerül bele, akkor is nagyon finom. Sőt, finomabb:)
A malac pedig gyönyörűűűű! Most tudnék belőle enni:)

Vica ha detto...

Gabah!
Igy eltünni...de örülök hogy elökerültél.A Lajcsit imádom a fahéjas süti reciét kérem szépen.Egyébbként arra gondoltam hogy az anyaföldünkön jársz.

Palócprovence ha detto...

Ez már igen! Egyébként remélem, jól vagytok! :))

Gabah ha detto...

Jaj, lányok, ezer bocs, hogy nem jelentkeztem, de teljesen le vagyok lassulva (Citromfű, azért a múlt héten írtam ám az erdőbe nem is keveset;-)). Igyekszem élvezni a pocakos időszakot. Szóval köszönöm mindenkinek az érdeklődést, jól vagyunk, Mazsola növöget, egy hét múlva azt is megtudjuk, hogy fiú-e vagy kislány.
Kata, a malacka 6 kg-os volt, azt hiszem, írtam is a bejegyzésben.eggel 8 körül pakolták a nyársra, és 12:30 körül szedtük le. Mindene teljesen átsült. Az volt a legérdekesebb, hogy semmi "malacízt" nem lehetett rajta érezi, olyan volt, mintha kis szopósmalacot ettünk volna. Szerintem azért is lett ilyen omlós a húsa, mert még nagyon fiatal volt. Csak sóztuk. Néhányan mondták, hogy jó lett volna megtömni a hasát rozmaringgal, almával kis köménnyel, de szerintem elnyomta volna ezt a nagyon könnyed ízt. Gondolom a 16 kg-osnak kellett egy egész nap mire átsült. No meg persze ehhez aztán igazán jól jön a magától forgó szerkezet! :-)))) Mindenesetre türelem, aaaaaz kell hozzá! :-)
Citromfű, köszönöm a krémes tippet! Ha egszer rászánom magam, biztos, hogy főzött krémet fogok készíteni, nem is tudom, hogy jutott eszembe a pudingpor...ja de, ez volt a receptben ;-)))
Vicuska, megkaptam a mailed, ma vagy holnap mindenképp válaszolok, ugyanis jól érezted...;-) pénteken indulunk haza! Otthon leszünk több mint egy hétig! Juhééé! X-D De nem megyek el anélkül, hogy ne válaszoljak!
Lányok, az almás süti recept meglesz, ígérem!
Palócprovence, jól, jól, köszi! Örülök, hogy benéztél!

Vica ha detto...

Nem mehetnék a kistáskádba????Halálosan irigy vagyok!!!Én valamikor novemberben jutok haza ha csak csoda nem történik...

Gabah ha detto...

:-))))) Hàt hogyne jöhetnél, Vicuska! Még a nagyba is, ott kényelmesebb! :-)
Én azt hittem, hogy voltatok otthon Húsvétkor! De ezek szerint nem. :-((( Na, a többit mailben...

Mamma ha detto...

Hát én is idejöttem erre a malacillatra!:))) Csodás lehetett, már a látvány is az!
Tudom, hogy mennyire jobb így magában, de tudod, mennyire szeretnék olyan malacsültet, aminek a gyomrába mindig egy-egy kisebb állatkát betesznek? A végén már csak valami veréb van benne:), és egy álom lehet, ahogy szépen összeolvadnak a husik :)
Ezzel a ti szerkezetetekkel ez olyan eccerű lenne!!:)))
(Valahol olvastam a pontos állatokat, elő is kéne kotornom.) De egyelőre ez engem nem fenyeget, megvagyok a grillezéssel is, arra meg épp ráfér egy nagyobb oldalas!!:))

Jaj, ez a hazamegyeknadrág nagyon tetszett!!:), úúgy irigyellek (meg Ízbolygót is, meg a többi bloggermamát is), olyan szép időszak ez!! Élvezzétek, amíg csak lehet!!
Na azt hiszem, hirtelen csak ennyit akartam! És nagyon klassz otthonolást !!!:))) Mazsola most lesz otthon először?:)

Gabah ha detto...

Ugye, tudtam én, hogy Mamma is be fog szimatolni! ;-)
Egyébként ebe a malacba tényleg nem kelett semmi. Egyébként én is amellett voksolnék, hogy pakoljunk a hasába valamit, de ez még annyira pici, annyira fiatal, zsenge húsú állat volt, hogz kár lett volna megbolygatni az ízét.
Ellenben ha pár héttel idősebb lett volna, na meg persze egy picit nagyobb...haaaajaj!
Ez a madaras megoldás kulönösen tetszik. Még sohasem hallottam hasonlót! Mondjuk tehetnénk bele fürjeket. Hmmm? :-)
Mamma, ha véletlenül rábukkansz a pontos állatlistára, ne rejtegesd!
A szerkezet sajnos nem a mienk, de ha meglátok még 1-2 ezzel kapcsolatos blogbejegyzést, uccse halok meg addig, míg nem csináltatok egyet!
Köszönöm az otthonolós jókívánságokat! Igen, Mazsola most utazik először a (reméljük) napfényes Magyarországra.
Anyukám már tűkön ül! ;-) Meg persze én is. Megyek is csomagolni. :-))))