venerdì 3 aprile 2009

Ibolyalikőr

"étteremalakítás"
Remélem, már otthon is kinyílt az ibolya!
Palócprovance épp a múlt vasárnap figyelmeztetett, hogy nemsokára itt az idő, sőt, még egy ibolyaecetes bejegyzést is készített...akkor írtam én, hogy nálam meg már érik az ibolyalikőr ;-).
Végre sikerült pohárban is lencsevégre kapni a nedűt.
Szerintem -kóstolás nélkül mondom- kell neki néhány hónap mire megérik. Karácsony táján biztos, hogy kinyitjuk az üveget!
Következő projekt: limocello. Már megvettem hozzá a bio citromokat. Úgy három hét múlva ezzel is jelentkezem!

Ibolyalikőr

Hozzávalók:
  • 200 g frissen szedett ibolyavirág (csak a virág!)
  • 800 g cukor
  • 1,5 dl 90 fokos alkohol
  • 1 l víz


A vízből és a cukorból szirupot főzünk, majd lehűtjük.
A kétszer-háromszor folyó víz alatt alaposan leöblített ibolyavirágokat az alkohollal együtt egy hermetikusan záródó üvegbe rakjuk, lezárjuk, és 4-5 órán keresztül állni hagyjuk.
Az alkoholt leszűrjük, visszaöntjük a légmentesen záródó üvegbe, lezárjuk, a visszamaradt virágokat pedig átrakjuk a már kihűlt cukorszirupba, majd egy teljes napon keresztül állni hagyjuk.
Ezután a cukorszirupot dupla gézlapon keresztül kétszer átszűrjük, és hozzáadjuk a gyönyörű, sötétlila színű alkoholt.
A likőrt üvegekbe töltjük, és legalább 3-4 hónapig sötét, hűvös helyen érleljük.
Megj.: a receptben leírt hozzávalóknak csak a felét használtam fel. 100 g ibolyairág összegyűjtése így is 1,5 órát vett igénybe, pedig még Artúr is segített ;-)
Az eredeti recept szerint a virágokat mielőtt a cukorszirupba tennénk a virágokat össze kellett volna turmixolni. Ez nálam kimaradt. Nem azért mert elfelejtettem, csak egyszerűen így volt szimpatikusabb az egész. A színe még így is sötétebb, mint az Enciklopédiában lévőé (mert a recept onnan van).

16 commenti:

Palócprovence ha detto...

Csodaszép a színe! Lehet, hogy az alkohol jobban kioldja a színt...Ki fogom próbálni, feltéve, ha tudok még valamennyi ibolyát szedni.:)

Gabah ha detto...

Tényleg szép színe lett.
Amikor az alkoholba belaraktam a virágokat, szinte percről percre egyre sötétebb lett a lé. Nagyon érdekes volt figyelni. Aztán persze még a szirupot is kellőképpen elszínezte.
Sajnos nem tudom, otthon hol vannak tuti ibolyalelőhelyek. :-(

Lilahangya ha detto...

Gabah, a csak a virag a szirmokat jelenti, vagy az a kis zold kocsan a virag aljan maradhat? Az nem vili, hogy mennzit tettel alkoholba es mennyit a szirupba?

Gabah ha detto...

Juj, úgy látom, újra meg kell tanulnom magyarul. :-)
A virag az egesz virag a kis zöld bigyóval az alján.
Az alkoholba beletettem az összeset (nálam 100 g-ot, mert feleztem a receptben lévő mennyiségeket), aztán leszűrtem, és az egészet (mind a 100 g-ot, ami már jól kiázott az alkoholban) átpakoltam a szirupba.
Most megyek, és még egyszer átolvasom, és megpróbálom érthetővé varázsolni a szöveget.
;-)

Gabah ha detto...

Átolvastam.
Nekem vili. :-)
De ha mégsem az, szóljatok légyszi!

Lilahangya ha detto...

OK, igy mar nekem is, valszeg figyelmetlen voltam...

Gabah ha detto...

Semmi baj! Ezért vagyunk! :-)

Mamma ha detto...

Ez nekem is nagyon tetszik. Többfajta szárított (bio) virágom van, megpróbálom abból. Talán nem lesz ennyire intenzív, de meglátjuk.
Igen, az alkohol kioldja a színeket is, emiatt olyan gyönyörű!!:))
Ó, nagyon finom lehet!!
Én a helyedben azért beledugnám a nyelvem hegyét:))

Gabah ha detto...

Tudtam, tudtam, tudtam! Màrmint, hogy Mammànak tetszeni fog! :-)
Na jó, őszintén szólva belenyaltam. De hogy nézett volna ki, hogy postolok egy likőrt, utána meg illegve-billegve bejelentem, hogy anyuka leszek? :-)))))
Egyébként nem sok likőrt iszok meg, nem vagyok körömlakk párti, degestivoként inkább a pálinkákra vagy esetleg keserűre szavazok.
Tudom, hogy ez sem lesz a kedvencem. Inkább valami másra fogom felhasználni....mondjuk fagylaltokhoz ;-)
Egyébként mióta Mazsola van, az egyetlen dolog, ami nem megy le a torkomon, az az alkohol. Smmilyen formában. Még egy korty bor vagy sör sem. Jelenleg számomra minden alkoholos italnak egyforma ecet íze van. :-)

Szera ha detto...

Micsoda fenséges ital!

VKOrsi ha detto...

mennyi az a 200gr ibolya??
térfogatra mondjuk?

nagyon sok ibolyám van a kertben, de azért nem akarom egy óráig szedni :D

Gabah ha detto...

Elnézést a késésért, de az utóbbi napok kicsit zsúfoltak voltak, így nem volt időm bekapcsolni az ámítógépet.
Szera, reméljük, tényleg az lesz, ha "megérik"! :-)
Orsi, van egy 18 cm átmérőjű, 10cm magas tálkám (épp most mértem meg :-) Ezt a tálkát szedtem tele, csak lazán, nem lenyomkodva, így lett 100 g.
Ja, és ez tartott kb. 1-1,5 óráig úgy, hogy közben Artúrt kellett babusgatni, mert ugye ő is segíteni akart...;-)
Szerintem vágj bele bártan!

Anonymous ha detto...

Szia megcsináltam a likőrt. Nekem nem ilyen szép viola színű lett, hanem inkább kékes. Lehet, hogy azért mert az itthoni ibolya kék, és nem ilyen színű mint a képen a tied? Az íze nagyon finom. Bánom, hogy nem múlt hétvégén találtam rá erre a receptre, mert mostanra elnyíltak az ibolyák ebben a melegben, alig tudtam 5 dekára valót összeszedni. Na majd jövőre! alanie

Gabah ha detto...

Alanie, nagyon örülök, hogy ízlik a likőr, és persze nagyon sajnálom, hogy nem találtál rá a receptre egy picit hamarabb.
De persze, ahogy mondod, jövőre is lesz tavasz!
Azt hiszem, én is újragyártom majd! :-)

Turák Kinga ha detto...

az az igazság, h szedtem, de édes keveset, gondoltam, h míg nem szedek hozzá, addig áztatom az alkoholban és ahogy a többi likőrömet szoktam, jó pár hét után - leszűrés után - tenném hozzá a cukorszirupot... szted?

Gabah ha detto...

Huh, Kinga, jó kérdés, nem tudom, de mivel az eredeti receptben az áll, hogy a virágokat össze kell turmixolni és úgy rakni a szirupba, szerintem ok. Lényeg, hogy szűrd majd le többször a végén, hogy a szájban később ne adjon húzós, darabos érzetet.