Gubana

Van néhány tippem diéta kellős közepén előtörő édességvágy csillapítására: kávé, tea, rágó stb., de az a helyzet, hogy ezek nem mindig nem mindig működnek. (Megjegyzem, nálam a gyümölcs ilyenkor nem sokat ér!)
Tegnap is annyira kívántam valami édességet, hogy egy szelet sütiért odaadtam volna a fél karomat! Pedig nem is szeretem annyira az édességet. Látszik ez a „DOLCI” címszó mögötti 11-es számról is: szégyen, nem szégyen, ez kb. havonta 1 desszertet jelent (szinte kizárólag jeles alkalmakkor).
Most azonban nem bírtam tovább.
Ahogy kerestem a Casamia Cucina tavalyi őszi számában a gulyásleves receptet olaszul (a disznóvágás óta többen is rágják a fülem érte ;-), rábukkantam a Gubana leírására. Évek óta készülök arra, hogy elkészítsem, de mivel elég időigényes elfoglaltság, így mindig csak halogattam.
Reméltem, hogy mire elkészül, elmúlik az édesség utáni vágyam is... :-)
Nem múlt el. Ettem belőle egy szeletet. Evan kérem.

A gubanáról: a gubana a Natisone völgy tradicionális (karácsonyi) kelt tésztája. Az első írásos emlék 1409-ből maradt fenn róla, amikor is XII Gergely pápa Cividaléba látogatott, és az ezen egyházi méltóság tiszteletére rendezett ünnepségen szilvapálinkával meglocsolt gubanát szolgáltak fel desszertként.
A tészta elnevezése állítólag szlovén nyelvterületről származik. A Natisone völgy ill.Gorizia környéke nagyrészt szlovénok lakta terület, és mivel szlovénul a „guba” azt jelenti „piega” (hajtás, redő, kanyarulat), azt mondják, a sünemény innen kapta a nevét. Furcsa következtetés, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanezt a kelt tésztát Szlovéniában a „putizza” vagy „putizza” névvel illetik (Valamelyik friss néprajzos beleáshatná magát a témába, hátha van valami más magyarázata is az elnevezésnek, mert ez a változat nekem olyan „eben guba”. ;-) Igen, igen, az esetleges magyar vonatkozásra gondoltam, bár az is lehet, hogy semmi köze hozzánk.)
A gubana eredeti változata egyébként négy napig készül. Akinek van bátorsága, itt talál róla egy „négynapos receptet” olasz nyelven.

Gubana

Hozzávalók:

A tésztához:

• 20 g friss élesztő
• 500 g liszt (dagasztás során az enyém felvett még jó 100-150 g-ot)
• 2 dl tej
• 60 g vaj
• 250 g kristálycukor
• 1 citrom lereszelt héja
• 1 narancs lereszelt héja
• 2 tojás sárgája
• 1 tojásfehérje
• egy löttnyintés rum
• egy csipetnyi só

A töltelékhez:

• 150 g mazsola
• (80 g aszalt áfonya
  50 g cukrozott narancshéj – az eredeti receptben sem az áfonya, sem a cukrozott narancshéj nincs benne, de gondoltam, elrontani nem fogja)
• 7 cl szilvapálinka (Kicsit későn kaptam észbe, hogy azt a keveset, ami itthon volt, elvittük a torba, így a Grand Marnier mellett döntöttem. A citromhéj, a narancshéj, a fahéj, a fenyőmag mellé nagyon passzolt. Talán jobb is így, mint szilvapálinkával.)
• 150 g dióbél
• 150 g hámozott mandula
• 30 g fenyőmag
• 40 g amaretti
• 40 g kristálycukor
• 20 g vaj
• fahéj
• frissen reszelt szerecsendió
• a tetejére 1 tojássárgája

Az élesztőt langyos tejben megfuttattam, hozzáadtam 100 g lisztet, és csomómentesre kevertem. Letakartam, és állni hagytam mindaddig míg a duplájára nőtt. Langyos sütőben ez kb. fél óráig tartott. (A langyos sütőről: amikor a konyhában hűvös van, és kelt tésztát készítek, a sütőt bekapcsolom 60 fokra, majd kikapcsolom, résnyire kinyitom, várok néhány másodpercet, végül letakarva belerakom a keleszteni való tésztát, ami így sokkal hamarabb megnő, mintha a konyhai hűvösben várakozna.)
A maradék lisztet egy deszkára borítottam, a közepébe krátert fúrtam, ide öntöttem a megfuttatott élesztőt, a cukrot, egy csipetnyi sót, apró darabokban a lágy vajat, 2 tojássárgáját, a rumot, a reszelt citrom-, ill. narancshéjat, és az egészet alaposan összegyúrtam. A tojásfehérjét közben kemény habbá vertem, majd ezt is beledolgoztam a tésztába. (Kicsit nyúlós-mállós-ragacsos volt az egész köszönhetően annak, hogy akitől a recept származik 100%, hogy nem annyi lisztet használt, mint amennyi az eredeti receptben le volt írva! Azért idebiggyesztem: eredetileg 400 g liszttel, a 2 helyett 4 tojássárgájával, és olvasztott vajjal „dolgoztak”. Ha dolgoztak. Egy kicsit mérges voltam. Ha belegondolok, hogy mennyire igyekeztem, hogy a tökeccerű gulyásleves receptje szinte grammra pontosan úgy legyen a cikkben, ahogy az a nagy fazékben volt, ezek a goriziaiak meg itt mit sem törődnek a gubanáéval, ami azért nem is olyan könnyen elkészíthető... Mindegy. Két friulán szakácskönyv és a világháló ezt a problémát is megoldotta. 4-5 gubana recept elolvasása után rájöttem, hogy ez így nem ok. Cukrászok és pékek rosszalló gondolataikat kérem mellőzzék! ;-) Nekem ez igenis probléma volt, hiszen nagyon ritkán sütök, és csak az utóbbi hónapokban sütök „szemre”, mint a nagyik. Előtte, ha süteményről volt szó, a mérleg mindig előkerült.)
Na de hol is jártam?
Igen, a nyúlós-mállós tésztánál. Szóval liszteztem. Mindig csak annyit, hogy ne ragadjon az összes a kezemre. Aztán amikor már gombócot tudtam belőle formázni, beletettem egy tálba, letakartam, és hagytam kelni egy órán keresztül.
Ezalatt elkészítettem a tölteléket.
A mazsolát, a narancshéjat és az áfonyát a Grand Marnier-be áztattam. A diót, a mandulát, a fenyőmagot és az amarettit apróra daráltam, hozzáadtam a cukrot, fűszereztem fahéjjal és egy kevés szerecsendióval, majd a likőrbe beáztatott bogyókkal jól összekevertem. (Kicsit későn kapcsoltam, de szerintem mézzel is finom lett volna.)
Amikor a tészta megkelt kb. 25x50 cm-es téglalappá nyújtottam, rászórtam a tölteléket, ide-oda vajdarabkákat raktam, majd az egészet feltekertem. A tekercset csigává formáztam, a tetejét megkentem a tojássárgájával, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 55-60 percig sütöttem. (Nézegessük időnként, és ha nagyon pirulna a teteje, fedjük le alufóliával!)