Vannak ételek, amelyek olyan jól sikerülnek, hogy képes lennék órákon keresztül "ülni" rajtuk. És aztán a maradékba újra meg újra beletúrni, kívánni, mint a mesében, hogy sose fogyjon el....
Ez a pacal ilyen lett. Jók voltak az alapanyagok: gyönyörű, tiszta, vékony, (nem előfőzött) pacal; édesre fáradt nyárvégi paradicsom, friss, magyar citrusos petrezselyemzöld, a raktár csendjében másfél évig ücsörgő, aznap megszelt Parmigiano...
Legutóbb, amikor készítettem annyira telítődtem a nehéz pacal-párával, hogy mire elkészült az étel, ahhoz sem volt kedvem, hogy megkóstoljam. A következő adagnál aztán megkértem anyósomat, készítse el ő, úgy, ahogy azt a környékünkön szokás. Fantasztikus lett! Ezt próbáltam most csak úgy, érzésből rekonstruálni, és tessék, azonnal sikerült. Vállver, vállver...
Tehát felkockáztam egy vöröshagymát és két cikk fokhagymát. Egy magas falú cserépedényben olívaolajat hevítettem, hozzáadtam egy rozmaringágacskát, a hagymát, a fokhagymát, hagytam, hadd pötyögjenek... Ezalatt, apróra vágtam két húszcentis zellerszárat, majd a hagymához dobtam, megkevertem. Kis kockára vágtam egy termetes sárgarépát, a zelleres hagymához adtam, elkevertem. Nagyobbra tekertem a lángot, és hagytam, hogy a zöldségek a saját levükben süljenek-párolódjanak. Ez nem volt több, mint 5-6 perc, közben néha-néha megrázogattam, hogy a hagyma ne tapadjon az edény falához.
Ekkor a rozmaringágat kihalásztam, kidobtam, a zöldségeket pedig nyakonöntöttem kb. egy-másfél deci friulanoval, és erős tűz fölött addig főztem, amíg az összes folyadék elpárolgott.
Hozzáadtam egy teáskanálnyi házi pirospaprikát, a felcsíkozott pacalt, (fél kilónyi lehetett), sót, borsot, egy maréknyi felaprított petrezselyemzöldet, négy teniszlabda nagyságú, négyfelé vágott paradicsomot, beletépkedtem négy bazsalikomlevelet, és az egészet cirka három óra alatt készre főztem - négyszer adtam hozzá egy kevés vizet, hogy le ne égjen. Mielőtt elzártam volna a lángot elkevertem benne négy evőkanálnyi frissen reszelt parmigianot.
Az egészet jó hosszú lére hagytam, nem si tudom eldönteni, hogy ropogós héjú, friss fehérkenyérrel vagy a grillezett polentával volt-e jobb.
Megenném ma is. Meg holnap is, sőt valószínűleg holnapután is - mint a gyerek, amikor rákap egy ízre, és napokig/hetekig csak egyfajta ételen él. Na de nem főzhetek minden nap pacalt, igaz?!?!
6 commenti:
Jaj de imádom a pacalt, és teszek bele egy kis körmöt is. Egyszer próbáld ki.
Annáról már régen irtál.
Jó ötlet! Kár, hogy nálunk nem perzselik a disznót, így még akkor sem az igazi a köröm íze, ha én magamnak a gáz lángján megpörkölöm egy kicsit. Nem baj, most úgyis jön a nehéz ételek szezonja, legközelebb mindenképp kipróbálom.
Igen, régen írtam Annáról, nem nagyon volt időm mostanában "csiripelni". Egyébként köszöni, jól van, csiripel helyettem is eleget csak még egyelőre gépelni nem tud :-))) Ha jön egy kis ihlet, majd írok bővebben is róla. Megérdemli!
Én is a pacalimádók táborát erösítem! :) Megkóstolnám ezt a verziót is szívesen :)
Örülök, hogy jól van.
Na-na egyszer azok kapod, hogy gépel amilyen gyorsan szaladnak az évek.
Ancsika, kevesen vagyunk, tartsunk össze! ;-) Hozok majd még az idén egy paradicsom nélküli hagyományos friulán pacalleves receptet is (csak hogy ne mindig a magyar pacalpörköltöt együk :-)))
Marcsi, én is attól félek, hogy egykettőre kitúr a gép elől...:-)
Posta un commento