martedì 10 novembre 2009

Aranydurbincs hagymás-paradicsomos lében

Anna néhány napja teljesen megváltozott. Napközben is nyugodt, általában délelőtt és délután is alszik kb. 2-3 órát. Ez az idő bőven elég ahhoz, hogy kutyafuttában elvégezzem a mindennapi teendőket. Tegnap még a piacra is elsétáltunk, és mivel már napok óta itt bizsereg a fejemben az a „dilivizes” aranydurbincs, amit még valamikor ősz elején készítettem, vettünk hát egyet, amit kivételesen a halárus néni ki is filézett nekem. Sohasem szoktam kérni, hogy pucolják meg a halat, szeretek vele itthon bíbelődni, de előttünk volt még egy kitudjamikor végetérő szoptatás, az ebédet meg nem szeretem a véletlenre bízni.
No de mi is ez a „dilivíz” azaz „acqua pazza”? A kifejezés egy főzési módra utal, amikor is olívaolaj, hagyma, fokhagyma, petrezselyemzöld, koktélparadicsom és egy egészen kevés hal alaplé egyvelegében kevergetés nélkül megfőzzük a halfiléket. Van aki fehérborral készíti, ill. olyan is akad, aki szerint a koktélparadicsom nem része az őrült vizes alapnak. Én mindkettőt használtam. (Hja, és a koktélparadicsomot a saját kertünkből szedtem! Hihetetlen növény ez a paradicsom! Emlékszem, február végén ültettük ki a palántákat, május közepén már hozták az első terméseket, és most, novemberben szüreteltük le az utolsókat.)
Íme tehát a recept:
Aranydurbincs hagymás-paradicsomos lében
Hozzávalók:
  • 4 aranydurbincs filé
  • 20 db koktélparadicsom
  • 1 közepes fej hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 4 ek. extraszűz olívaolaj
  • egy csokor petrezselyemzöld
  • 1 dl hal alaplé
  • 0,5 dl száraz fehérbor
  • bors
Egy alacsony falú lábasba öntöttem az olívaolajat, hozzáadtam a vékonyra szeletelt hagymát, az áttört fokhagymát, a félbevágott koktélparadicsomokat, a hal alaplevet, a fehérbort és az apróra vágott petrezselyemzöldet, sóztam, borsoztam, és az egészet kb. 10 percig főztem.

Az aranydurbincs filéket a híg szószba raktam, és fedő alatt, 4-5 perc alatt, kevergetés nélkül, hogy a halszeletek össze ne törjenek készre pároltam.


Orata all'acqua pazza

Ingredienti:
  • 4 filetti di orata
  • 20 pomodorini
  • 1 cipolla bianca
  • 1 spicchio d'aglio
  • 4 cucchiai di olio d'oliva extravergine
  • un mazzetto di prezzemolo
  • 100 ml di brodo di pesce
  • 50 ml di vino bianco secco
  • sale
  • pepe
  1. Mettete in una casseruola l'olio d'oliva, la cipolla affettata finemente, l'aglio tritato, i pomodorini tagliati a metá, il prezzemolo tritato, il brodo di pesce e il vino bianco, aggiungete una macinata di pepe e un pizzico di sale e fate cuocere il tutto per circa 10 minuti.

  2. Trascorso questo tempo, unite alla salsa i filetti di pesce e cuoceteli per 4-5 minuti. Servite subito.

4 commenti:

Palócprovence ha detto...

Ezt nagyon szívesen megkóstolnám! :)

lorien ha detto...

Ez nagyon tetszik, asszem próba lesz, bár lehet, hogy édesvízi halból. :)
Örülök, hogy ennyire jól beállt a bambina, kicsit több időd marad. Reméljül így marad vagy még javul :)

Gabah ha detto...

Palócprovence, maradék küld fénypost! ;-)
Lorien, épp azon gondolkodtam, hogy szerintem ez a dilivíz inkább passzol az édesvizi halakohoz!
Ja, beállt a bambina...minden csoda három napig tart. ;-) Ezé' válaszolok ilyen hamar.
De nem baj, ha így haladunk, mire három hónapos lesz, beszélni fog! :-)))) Utána majd megtanítom neki, hogy kell blogot írni!

lorien ha detto...

Túl korai lesz az, beszél még eleget:)
Csak nehogy többet posztpéjon egy év múlva, mint te:)))