Amikor kinyitottam a muskotályból készült ecetet, azonnal kiszaladt a számon: sardelle! Rögtön tudtam, hogy ezt a velencei előételt mindenképp ki kell próbálni a muskotályos borecettel, és urambocsá' fenyőmag helyett egy maréknyi magyar dióval. Végeredmény: olaszék odáig voltak érte, ami számomra óriási dolog, hiszen tradícionális olasz ételről van szó, és a tradícionális olasz ételek receptje bizony Szentírás.
A sardelle in saòr egyéként nem először szerepel a blogon, a háttértörténet lényeges részeit áthozom ide is:
Eredete az 1300-as évekre vezethető vissza. A velenceiek eleinte az ún. "Festa del Redentore" idején, vagyis július harmadik vasárnapján fogyasztották, ma azonban már más alkalmakkor is előfordul, s igazi ünnepi előétellé nőtte ki magát.
A mazsolát és a fenyőmagot a korai receptek nem tartalmazták, ezek a hozzávalók csak később váltak az étel szerves részévé - egyesek szerint a zsidó hagyományból származnak. Venetoi származású anyósom a mai napig nem tesz bele sem mazsolát, sem fenyőmagot, mert azt mondja, hogy a tradíció így diktálja, és annak idején a szegényeknek biztos nem volt egyik sem a kamrában. Persze, az már más kérdés, hogy a velenceiek sohasem tartoztak a szegényebbik fajtához...
Visszatérve a magyar vonalhoz: emlékszem egy olajos hal receptre, magyar apróhalból, amit babérlevéllel, sóval, borssal, olajjal, ecettel, mustármaggal sokáig, sokáig kell főzni... Nnnnna ebbe dobáljunk még néhány szem mazsolát, diót, öntsünk bele jóféle száraz fehéret, aztán amikor elkészül, rétegezzük szépen tálba egy jó adag olívaolajban édesre párolt hagymával és locsolgassuk a muskotályos borecettel. Naptárba bevésve! (Ti. hogy a legközelebbi otthonlét alatt feltétlenül elkészítendő!)
A mazsolát és a fenyőmagot a korai receptek nem tartalmazták, ezek a hozzávalók csak később váltak az étel szerves részévé - egyesek szerint a zsidó hagyományból származnak. Venetoi származású anyósom a mai napig nem tesz bele sem mazsolát, sem fenyőmagot, mert azt mondja, hogy a tradíció így diktálja, és annak idején a szegényeknek biztos nem volt egyik sem a kamrában. Persze, az már más kérdés, hogy a velenceiek sohasem tartoztak a szegényebbik fajtához...
Visszatérve a magyar vonalhoz: emlékszem egy olajos hal receptre, magyar apróhalból, amit babérlevéllel, sóval, borssal, olajjal, ecettel, mustármaggal sokáig, sokáig kell főzni... Nnnnna ebbe dobáljunk még néhány szem mazsolát, diót, öntsünk bele jóféle száraz fehéret, aztán amikor elkészül, rétegezzük szépen tálba egy jó adag olívaolajban édesre párolt hagymával és locsolgassuk a muskotályos borecettel. Naptárba bevésve! (Ti. hogy a legközelebbi otthonlét alatt feltétlenül elkészítendő!)
Sardelle in saòr
Hozzávalók: 500 g friss szardínia, 250 g fehérhagyma (jó a vörös is), 30 g mazsola, 30 g dió, 1 dl muskotályos fehérborecet, liszt, 1 dl száraz fehérbor, 1 dl extraszűz olívaolaj
A mazsolát leöntjük a fehérborral, és hagyjuk állni kb. 15 percig.
A szardíniákat megtisztítjuk, fejüket, belüket, gerincüket eltávolítjuk, leitatjuk róluk a vizet, (sóval, borssal fűszerezhetjük is), lisztbe forgatjuk, majd bő forró olajban kisütjük.
A hagymát karikára vágjuk, az olívaolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a fehérborba áztatott, enyhén kinyomkodott mazsolát, felöntjük az ecettel, és 2-3 percig főzzük.
Egy üvegtál aljára rakunk egy réteg szardíniát, erre egy réteg mazsolás hagyma kerül, majd néhány diódarab. Ezt addig folytatjuk, amíg a hozzávalók el nem fogynak (az utolsó, felső réteg mazsolás hagyma legyen, és minden réteget locsoljunk meg a hagyma alatt lévő olajos-ecetes lével). Végül folpackkal fedjük le, és tegyük hűtőbe legalább egy de inkább több napra, hogy az ízek összeérjenek.
0 megjegyzés:
Posta un commento